Belépés
facebook_page_plugin

Iskolánk diákjai idén először vettek részt a magyarországi Europe Direct Információs Hálózat, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája által szervezett 4 For Europe országos középiskolai vetélkedőn.

A versenyen országos szinten 213 csapat indult, a mienk Nagykövetek néven szerepeltek. A névválasztást indokolta, hogy a csapat több tagja részt vesz a Kertész Anna tanárnő által koordinált Európai Unió nagykövet iskolája programban. A csapat tagjai Gulyás Lianna 11.A-s, Major Anna és Papp Melinda 12.B-s, illetve Toldi Máté, 11.B osztályos tanulók.

Az verseny első fordulója október 12-e és 19-e között zajlott, egy online felületen. A feladatok megoldásához egyrészt alaposan el kellett mélyedni az Európai Unió történetében, illetve működési rendszerében, másrészt a diákok kreativitását is próbára tették, hisz a jövő évi európai parlamenti választáson történő részvételre buzdító plakátot, illetve kisfilmet kellett készíteniük.

Csapatunk országos szinten az első harmincba tartozó pontszámot ért el,a közép-magyarországi régióban pedig 43 indulóból nyolcadik lett, így jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a második fordulóban, azaz a tíz csapatos regionális döntőben.

Ennek lebonyolítására november 22-én, Pest Megye Önkormányzatának épületében került sor. A diákoknak itt is bizonyítaniuk kellett felkészültségüket, tárgyi tudásukat az EU-val kapcsolatban, emellett tervet kellett kidolgozni Európai Uniós támogatások felhasználásáról ("Gazdálkodj okosan az Európai Uniós forrásokkal!"), be kellett mutatni az első fordulóban készített plakátot, továbbá versírásra is sor került; adott időkeretben, tíz megadott szó felhasználásával kellett az EU-ról szóló művet alkotni.

Diákjaink ragyogóan helyt álltak, hiszen még az első fordulóban elért nyolcadik helyről is sikerült jócskán előrébb lépni, a Nagykövetek végül negyedikként zártak.

Tekintettel arra, hogy ezen a versenyen korábban soha nem indultunk, így nem volt tapasztalatunk, ez igazán remek eredmény, amit jövőre, az idén szerzett rutin birtokában akár felül is múlhatunk.

A résztvevő diákoknak szeretettel gratulálunk!

ozio_gallery_nano
Ozio Gallery made with ❤ by turismo.eu/fuerteventura

Elérhetőség

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum

Károlyi Mihály

Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma

1139 Budapest, Váci út 89.

Telefon: (+36 1) 320-8427/110
Fax: (+36 1) 320-8427/119 
E-mail: E-Mail Image
Honlap: http://www.karolyi-kozgazd.hu
OM azonosí­tó: 203061

Ugrás az oldal tetejére