Beszámoló a HAT-18-02-0214 azonosító számú HATÁRTALNAUL! pályázatról
Felvidék, Rimaszombat – Budapest
A HATÁRTALANUL! program keretében 30 diákunkkal voltunk Rimaszombaton és a közelben fekvő Chata Zbojskában idén februárban. A kedves fogadtatás után a közeli Chata Zbojska (Zsivány menedék) nevű hegyi szálláshelyre kísértek minket, ahol még nagy, szánkózásra kiválóan alkalmas hó fogadott bennünket. A múzeum-kilátó megmászása után egy helyi buktasütő vállalkozást látogattunk meg, ahol rövid elődásban ismertették a kis manufaktúra történetét. Rimaszombatra visszaérkezve a városnézést követő napon egy coworking vállalkozás működésébe nyerhettünk betekintést, majd Rigó László alpolgármester úr fogadott és ajándékozott meg bennünket a városháza dísztermében. Eközben a házigazda iskolában, az Obchodna Akadémián zajlott a projekt készítése, melyet az ottani és a mi tanulóink később itt, Budapesten folytattak illetve fejeznek be a projekt második, áprilisi szakaszában.
Két hónappal később tehát mi lettünk a házigazdák, és felvidéki barátaink a vendégek. A főváros központjában kaptak szállást és étkezést, így könnyen közlekedtek mind hozzánk az iskolába, mind a délutáni programokra. Az Országház látogatása után a belvárosban tett sétával ismerhették meg a pesti oldal nevezetességeit. A Budai Várat nem csupán passzív turistaprogramként tekintették meg, hanem az iskolánkban működő Mistery Box szabadtéri szabadulószoba jellegű játék – mely tanulóunk díjnyertes diákvállalkozása – keretében barangolhatták be azt. Az Üllői úton megálltunk Kosztolányi emléktáblájánál, ugyanis felvidéki barátaink épp frissen tanulták a költő Üllői úti fák c. verset, melyet ott így alkalmuk nyílt közösen elszavalni. A csepeli Trap Factory nevű szabadulószoba különleges élményt nyújtott nemcsak azoknak, akik kijutottak, hanem minden résztvevőnek. Innen a Boráros tér érintésével hajóztunk az Árpád hídig. Végül a projektben részvevő kollégánk együttesének, a Nem Kizártnak a koncertjét hallgathatták meg az óbudai Bonyai Étteremben, ahol utolsó, nálunk töltött búcsúvacsorájukat és estjüket költhették el. Mindeközben a Rimaszombaton megkezdett szakmai projekteket a délelőttök során a mi iskolánkban fejezték be a károlyis diákokkal közösen.