2018-19 EU-továbbképzés
Február 24-e és 26-a között az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Pest Megyei Europe Direct iroda szervezésében volt szerencsém részt venni egy középiskolai tanároknak szervezett Európai Uniós tematikájú továbbképzésen, a közösség (egyik) központjában, Brüsszelben.
Az utazást voltaképpen kizárólag Gulyás Liannának, Major Annának, Papp Melindának és Toldi Máténak köszönhetem, ugyanis diákjaink nagyszerű eredményt elérve a regionális (Pest megyei) döntő negyedik helyéig jutottak a 4forEurope vetélkedőn, majd ezek után - egészen igazságtalan módon - én, mint felkészítő tanár kaptam jutalmat, s repülhettem huszonhat, az ország minden részéből érkező kollégával Belgiumba.
A továbbképzés rendkívül feszes tempóban zajlott, a program sűrű volt, de roppant élvezetes, valamint - és talán ez a legfontosabb - nagyon tanulságos a és hasznos.
Az első napon az Európai Bizottságban, a másodikon pedig az Európai Parlamentben szerveztek számukra különböző előadásokat (a témák között szerepelt az oktatásügy, a menekültválság, az uniós támogatások kérdése, vagy épp az Európai Parlament működése), illetve találkozhattunk és beszélgethettünk a Parlamentben dolgozó (más-más pártokhoz tartozó) magyar képviselőkkel, valamint Navracsics Tibor úrral, az Európai Bizottság magyar tagjával, az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztossal.
Körbevezettek a Parlament épületében, így az üléstermen kívül számos más pontját is megismerhettük a hatalmas épületegyüttesnek, többek között betekintést nyerhettünk egy szakbizottsági ülésterembe, ahol a Parlament munkájának lényegi, szakmai része zajlik.
Kulturális program gyanánt az első napon az Európai Történelem Házát, a másodikon pedig a Parlament történetét bemutató Parlamentáriumot jártuk végig, illetve természetesen igyekeztük minél jobban megismerni magát a várost; Belgium és az európai közösség (egyik) központját, Brüsszelt, különös tekintettel a sörökre, csokikra és gofrikra - kinek-kinek ízlése szerint.
A továbbképzés sok szempontból rendkívül hasznos volt. Az egyik szempont az a (kinek örömteli, kinek elszomorító) következmény, hogy a tanultak, hallottak és tapasztaltak a jövőben természetesen beépülnek majd az iskolai órák anyagába, hogy a diákoknak az EU működéséről minél gazdagabb és pontosabb képük legyen.
2019/20 Spar futás
Több mint száz Károlyis futó és staff a Spar futásokon.
Nélkületek nem lett volna jó hangulat.
Köszönet Kecskés Márta és Pók Edina tanárnőknek a szervezésért.
2019/20 Európai Diáksport Nap 2019
2019/20 Gólyanap
2019/20 Tanévnyitó
Ma reggel megnyitottuk az új tanévet.
Új osztályaink:
9/Kny.a: Csizmadia Renáta
9/Kny.b: Ferencz Ildikó
9/Ny.c: Pók Edina
9/d: Kristin LászlóSikeres tanévet kívánunk mindenkinek!
2021/22 Gólyanap
Két évfolyam - egy gólyanap életképek a szigetről.
A sok laptop előtt töltött perc/óra/nap/hét/hónap/év után legyen minden nap ilyen vidám.
Köszönet a szervezésért a DÖK-nek, Mezei Péter és Kristin László tanár uraknak.
Szalagavató 2021/2022
Végzős osztályaink:
- 12.a: Kertész Anna Eszter,
- 12.b: Gyenge Gyöngyvér,
- 12.c: Kéri Anita,
- 12.d: Biró Gergely.
Köszönet a szervezésért Kuli Anna, Farkas József, Kristin László tanároknak és a fotókért Hamvai Bertalan tanár úrnak!
ÁSZÉV verseny országos döntőjébe jutás
ÁSZÉV verseny országos döntőjébe továbbjutottak:
Közgazdasági ismeretekből
- Jónás Andrea Petra (12.b)
- Dolhai Vivien (12.a)
tanulók.
Gratulálunk és sok sikert kívánunk!
Ballagás 2022
Végre újra "rendes" BALLAGÁS
2022. április 30.
Végzős osztályaink:
- 12.a: Kertész Anna Eszter /osztályfőnök/
- 12.b: Gyenge Gyöngyvér /osztályfőnök/
- 12.c: Kéri Anita /osztályfőnök/
- 12.d: Biró Gergely /osztályfőnök/
Köszönjük a szervezést Kuli Anna, Kristin László, Farkas József kollégáknak, a fotókat Hamvai Bertalan tanár úrnak.
Sok sikert kívánunk az érettségi vizsgákhoz!
2019-20 Szalagavató
2019. november 29-én pénteken rendeztük szalagavató ünnepélyünket a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban :)
Végzős osztályaink:
- 12/a: Eperjesi Katalin
- 12/b: Mezei Péter
- 12/c: Biró Mirtill
- 12/d: Kecskés Márta.
Köszönet a szervezésért Molnár Zsuzsanna és Ferencz ildikó tanárnőknek :)
Köszönet a fotókért Hamvai Bertalannak, illetve mindenkinek aki segített abban, hogy a rendezvény megvalósulhasson
Pályázati Felhívás!
A Fővárosi Önkormányzat Trambulin Tehetséggondozó Ösztöndíjprogramot hirdet 10. és 11. évfolyamos tanulók számára. Részletek a felhívásban találhatók.
Esetleges kérdéseikkel és elkészült pályázati anyagukkal Kristin Csilla tanárnőt tudják keresni /kristin.csilla@karolyi-kozgazd.hu/.
Tanévnyitó 2021
Elkezdődött a tanév iskolánkban is
Köszöntjük új osztályainkat:
- 9/Kny.a: osztályfőnök Molnár Zsuzsanna
- 9/Kny.b: osztályfőnök Sitkeiné Tündik Andrea
- 9/Ny.c: osztályfőnök Eperjesi Katalin
- 9/d: osztályfőnök Czifrik Piroska
- 5/13.a: osztályfőnök Gunyitsné Hegedűs Margit
- Reméljük, a folyamatosan változó helyzetben közösen együtt eredményesek és sikeresek tudunk lenni
- Köszönjük a szervezést Gyenge Gyöngyvér, Biró Gergely, Farkas József kollégáknak!
- Boldog Új Tanévet Mindenkinek!
EU nap
Az idei tanévben is több Európa-tematikájú programon vett részt a Károlyi, az Európai Parlament Nagykövet Iskola (EPAS) program egyik oszlopos tagjaként. Az őszi 4 for EUrope versenyen történt eredményes részvételünk után tavasszal egy ugyanannyira sikeres EU-napot is tartottunk az iskolában, amelyre az érdeklődés a diákok részéről minden várakozást felülmúlt. Ezzel egy időben zajlott egy adománygyűjtés is iskolai szinten, amellyel az ukrán menekülteket és a határnál segítő önkéntesek munkáját próbáltuk kicsit megkönnyíteni. Az EU-futáson is képviseltette magát iskolánk. Eredményes EPAS-tanévet zártunk idén is, köszönet illeti az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodáját, az EU-napon segédkező kollégákat és diákokat (külön kiemelve a 12.c osztályt), a versenyekre felkészítő kollégákat és az iskola Szenior és Junior Nagyköveteit.
Köszönjük Kertész Anna Eszter kolléga koordináló munkáját!
Jövőre folytatjuk
Gólyanap 2022
Két évfolyam - egy gólyanap életképek a szigetről.
Köszönet a szervezésért a DÖK-nek, Mezei Péter és Sitkeiné Tündik Andrea tanárainknak.
Erasmus+ Írország mobilitás
Erasmus+ Írország mobilitás
2022-23 Erasmus+ Írország mobilitás
Erasmus+ Írország mobilitás
Szalagavató 2022/2023
Végzős osztályaink:
- 12.a: Kuli Anna,
- 12.b: Farkas József Tibor,
- 12.d: Kristin Lászó.
Köszönet a szervezésért Csizmadia Renáta, Ferencz Ildikó tanároknak és a fotókért Hamvai Bertalan tanár úrnak!
Ballagás 2023
Elbúcsúztak végzős osztályaink:
- 12/a, osztályfőnök: Kuli Anna
- 12/b, osztályfőnök: Farkas József Tibor
- 12/d, osztályfőnök: Kristin László.
Köszönjük a szervezést Kecskés Márta és Pók Edina Tanárnőknek, a fotókat Hamvai Bertalan Tanár Úrnak!
Sok sikert kívánunk mindenkinek!
2022-23 Drezda
A nyár végi drezdai utazás után újabb csoport látogathatott ki az Erasmus+ program keretében egy hónapos szakmai gyakorlatra Szászországba október 9-én. Így a németül tanuló diákok egy része a sokszínű őszi környezetben ismerhette meg Drezdát és környékét a szakmai gyakorlat mellett. Már az első héten alaposan megismerhették a város híres nevezetességeit (pl. Frauenkirche, Zwinger, Fürstenzug, Kunsthofpassage) és kirándulhattak Szász Svájc sziklás hegyeibe. Később lehetőségük volt Berlinbe és Meissenbe is ellátogatni a drezdai programok mellett. Így a szakmai gyakorlat is könnyebben ment a különböző helyi vállalkozásoknál, és rengeteg élménnyel térhettünk haza.
"TRAMBULIN” Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíjpályázat 2023
Tanévnyitó 2023
Elkezdődött a tanév iskolánkban
Köszöntjük új osztályainkat:
- 9/Kny.a: osztályfőnök Módos Csaba
- 9/Kny.b: osztályfőnök Nagy Zoltán
- 9/d: osztályfőnök Kristin László
- 5/13.a: osztályfőnök Sereg Katalin
Reméljük, a folyamatosan változó helyzetben közösen együtt eredményesek és sikeresek tudunk lenni
Köszönjük a szervezést Pók Edina, Gyenge Gyöngyvér, Farkas József kollégáknak!
Boldog Új Tanévet Mindenkinek!
2024 Ciprus
Diákjaink két hétig a Heritage Private School-ban tanulnak. És persze felfedezik Ciprus szépségeit és történelmét.
Norvég csereprogram
A norvég csereprogramban résztvevő diákjainkat a mai napon vendégül látta a Norvég Királyság Nagykövetsége a közelgő kiutazásunkkal kapcsolatban. Egy rövid fogadás után Herman Baskår tanácsos, Norvégia budapesti Nagykövetségének nagykövet-helyettese tartott egy előadást Norvégiáról, annak történelméről, gazdaságáról, kultúrájáról. Köszönjük a lehetőséget!
Pénteken irány Osl! Az első napon városnéző túrán vettünk részt, mely során megtekintettük a parlamentet, a városházát, a királyi palotát és a híre Vigeland parkot. A napot pizza-vacsorával és társasjátékkal zártuk
OSZTV - Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés
Kóczé Arabella, 5/13.a osztályos tanuló továbbjutott az
Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen döntőjébe.
Felkészítő tanárok: Koczkás Márta, Sereg Katalin, Sipos Tünde, dr. Nagyné Kórik Mariann, Gunyitsné Hegedűs Margit és Lázár Tibor
Gratulálunk, és sok sikert kívánunk!
Millió lépés
Az idén iskolánk csatlakozik a „Millió lépés az iskoládért” nevű őszi kihíváshoz. Kérünk mindenkit, hogy csatlakozzanak programunkhoz ezzel segítve elérni célunkat!
MOZOGJUNK, és nyerjünk 1 millió forintot az iskolának!
Minél többen gyűjtjük a lépéseket szeptember 25-e és december 10-e között az iskolánk számára, annál nagyobb az esély, hogy a sulink megnyerje a 100 x 1 millió forint egyikét, amiből sporteszközöket vásárolhatunk magunknak. Sőt, most további 100 iskola kültéri pingpongasztalt is nyerhet!
Mozogj velünk, és csatlakozzanak az ismerőseid is!
A programot a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szervezi az Aktív Magyarország Program támogatásával. A kihívásban az ingyenes MillióLépés mobilapplikáció letöltésével lehet részt venni, amelyben a lépések mellett további 60-féle mozgásforma alakítható át lépésszámmá. A játékban a lépésszámokat kell gyűjteni, amellyel a versenyzők virtuálisan bejárhatják a teljes magyar Kékkör útvonalát, megismerve a legszebb hazai látnivalókat. Az applikáció mindennap hasznos, érdekes üzeneteket oszt meg a résztvevőkkel a Kékkör látványosságairól, a mozgásról és az egészség megőrzéséről. A programban minden héten más-más sportoló, művész, ismert közéleti személy vagy szervátültetett inspirál a mozgásra.
A Kékkört legalább 5x teljesítő, korábban nem nyert 100 iskola 1-1 millió Ft-ot nyerhet sporteszközök vásárlására. Ahányszor teljesíti az iskola virtuálisan az Országos Kékkört, annyiszoros a nyerési esélye a sorsoláson. Minden iskola csak egyszer nyerhet!
További részletek és letöltési segédlet:
https://milliolepes.hu/informaciok-iskolak-szamara/
Kérünk titeket segítsétek a programot. Töltsétek le az applikációt, regisztráljatok. Ezután válasszátok ki a sulit és csatlakozzatok a TANÁROK csoportba. Minden mozgás számít (pl.: az osztálytermekbe való séta is
Centrumos Mikulás kupa röplabda
Centrumos Mikulás kupa röplabda I. helyezés
2024 Farsang
2024 Vers- és prózaíró verseny
Az idei vers- és prózaíró versenyen 9 pályázó 35 szövege közül próza kategóriában I. helyezést ért el Esztergályos Kristóf, II. helyezést Bogár Botond, vers kategóriában pedig I. helyezést Varga-Szabó Vince, II. helyezést Gaál Bence, III. helyezést pedig Horváth Benedek.
Act Local Green Start Up Challenge
Április 12-én és 13-án iskolánkban megrendezésre került az E.ON által kiírt és iskolánk tanulói által megnyert „Act Local Green Start Up Challenge” harmadik fordulója. Az országos döntőben 9 csapat versenyzett egymással, akik közül az I. helyen a Biobarik, II. helyen a Ted és a III. helyen a PaBoAt csapat végzett.
A Park&Roll alapítója, Kárpáti András, aki a zsűri munkájában is részt vett, különdíjat ajánlott fel két csapatnak: a Hihetetlen 3-as és a Ted csapatnak.
Gratulálunk a csapatoknak