Károlyisok Déván – ismét határtalanul (HAT-17-02-2017-00198)



Iskolán tanulói idén ismét öt napot Erdélyben, azon belül is Déván tölthettek a Határtalanul! program keretében, immár másodszor a Téglás Gábor Elméleti Líceum vendégeként. Renge-teg élményben lehetett részünk a változatos programok által, valamint vendéglátóinkkal is jó kapcsolatokat tudtunk kiépíteni. Az utazást megelőzte a budapesti program, melyre áprilisban került sor, ahol a város nevezetességeinek megtekintése mellett kirándultunk Gödöllőre, és elkezdtük a közös szakmai munkát is. De következzen a dévai programról egy részletesebb beszámoló.


A sok változatos program ellenére volt pár állandó dolog is, például minden reggel 7 óra körül keltünk, fél 8-tól lehetett menni reggelizni. A vacsora időpontja is mindig este 7 és 8 óra közé esett. Este általában még mindig kaptunk az aznapi programoktól függően pár óra szabadidőt. Ez idő alatt leginkább vendéglátóinkkal folytattunk közös tevékenységeket: fociztunk, röp-labdáztunk, kártyáztunk, valamint próbáltuk jobban megismerni egymást.

A program részeként a Budapesten megkezdett szakmai munkát is folytattuk, mely egy közös tanulmány volt, pontosabban közös csoportokban alkottunk üzleti terveket, határon átívelő vállalkozások számára, fiataloknak.


De természetesen az állandó dolgok mellett is nagyon változatosak, eseménydúsak voltak a napjaink a különböző programok, tevékenységek által.
Az első nap reggel 7 órakor indultunk az iskolánk elől. Útközben kitérőt tettünk Aradra. Dél-után megérkeztünk a Téglás Gábor Elméleti Líceumhoz, ahol elfoglaltuk a szálláshelyünket, amely az iskola kollégiuma volt. 6, 8 és 10 ágyas szobákban voltunk elszállásolva. Később vendéglátóink bemutatták nekünk az iskolát, majd este még sétáltunk Déva központjában.

A következő nap reggeli után a Vajdahunyadi várhoz mentünk, ahol egy velünk egyidős, a programban szintén résztvevő fiú volt az idegenvezetőnk. Visszafelé elmentünk a Piski Dend-rológiai parkhoz. Ebéd után Déva várát látogattuk meg. Késő délután a Szent Ferenc Alapít-ványt mutatták be nekünk. Vacsora után késő estig röplabdáztunk vendéglátóinkkal az isko-lában. A következő napon voltunk Gyulafehérváron, Torockón és ezen a napon csomagolt ebédet kaptunk. Vacsora után ismét röplabdáztunk az ottaniakkal.

Az utolsó teljes napunkat Déván a közös projektmunkánk befejezésével kezdtük. 8 fős vegyes csoportokban dolgoztunk, ami 4 budapesti és 4 dévai személyből kellett, hogy álljon. Ezt a munkát még akkor kezdtük el, amikor a dévaiak voltak nálunk. Akkor egy közös vállalkozást kellett megterveznünk, és amikor mi mentünk, a vállalkozásuk üzleti tervét kellett kidolgoz-nunk. A közös produktum befejezése után még volt egy kis szabadidőnk, majd utána ebédelni mentünk. Délután Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, a Veres Bástyát látogattuk meg. Egészen estig ott voltunk, és a közös bográcsozás mellett sok más tevékenységgel foglaltuk el még magunkat: sétáltunk, kártyáztunk, beszélgettünk. Utolsó nap reggel indultunk el a szállás-ról, ahonnan vendéglátóink búcsúztattak minket. Hazaúton még kitérőt tettünk Temesvárra.

Rengeteg élményt szereztünk az ott töltött napok alatt, vendéglátóinkkal pedig azóta is fo-lyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Reméljük, hogy a jövőben lesz még lehetőségünk visszamen-ni Dévára és újra látni egymást.



Kapcsolódó képek