Az „Energiaválság és energiatakarékosság - pénzügyi megoldások” témában került megrendezésre április első hetében.
Ezen a héten minden osztály egy-egy, de más-más témát kapott a környezet, a föld, a levegő és a víz témakörökből.
Az osztályoknak készíteni kellett a kapott témában:
Végezetül a terem egy kis részét berendezték a tanulók, amelyben bemutatták az iskola többi osztályának és tanárainak mindazt, amelyeket ők készítettek, vagy gyűjtöttek a saját témájukban, pl. plakátokat, újrahasznosított tárgyakat, perezentációt, fotókat, táblaképet, kérdőíveket, stb.
Az osztályok a projektfeladat kidolgozást kiegészítve egy alkalommal külső programon is részt vehettek. Voltak a Keletiben a Pénziránytű Bázisiskolában tartott pénzügyi foglalkozásokon, a Szemléletformáló és Újrahasználati Központban, Tanösvényeken Óbudán és a Felsőrákosi réteken, valamint egy osztály Reptérlátogatáson. 6 csoport pedig MoneyGo túrán vett részt a Budai várban.
Jane Goodall Intézet szakemberei pedig két interaktív előadást is tartott iskolánkban, melynek témái a Csimpánzok világa és Műanyag szennyezés voltak.
De természetesen ezen a héten nem csak az érzékenyítés volt a cél, hanem az iskola kertjének a szépítése és építése is.
Új növényket ültettek és új lépőköveket is készítettek a tanulók az oktatók közreműködésével.
Köszönjük minden diáknak, oktatónak és dolgozónak a részvételt!
Összességében elmondható, hogy a tanulók jól érezték magukat a héten, sokat fejlődtek a csapatmunkában.
Mindenki megcsillogtathatta a tehetségét abban, amiben jó és amihez kedve volt.
Az osztályok szebbnél szedd produktumokat készítettek, melyekből a teljesség igénye nékül néhányat mi is közzé teszünk.