Az Oktatási Hivatal Budapesti Oktatási Központja a hagyományoknak megfelelően ebben a tanévben is megrendezte a Horváth Mihály Fővárosi Történelmi Versenyt, melyen iskolánk diákjai igen nagy számban indultak, és – ezt büszkén jelenthetjük – kivételesen nagyszerű eredményeket értek el.
A szervezők szokás szerint két témát hirdettek meg, az egyik az Árpád-házi királylányokkal, a másik az iszlám kultúrával foglalkozott. Az első fordulóra még iskolánkban került sor 2018. november 28-án. A résztvevőknek teszt jellegű feladatsort kellett megoldaniuk. A középdöntőbe kilenc tanulónk jutott tovább, heten az Árpád-házi királylányok élettörténetében, ketten az iszlám kultúrában merültek el, a szervezők által megadott források segítségével. A szakirodalom beszerzéseben múlhatatlan érdemeket szerzett könyvtárosunk, Tóth Kornélia, ezért mind a versenyzők, mind a felkészítő tanárok nagy köszönettel tartoznak neki!
A második fordulóra 2019. január 23-án került sor a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. A diákoknak az elődöntő során 120 perces időkeretben esszét kellett írniuk egy olyan kérdésről, melyet csak a helyszínen ismerhettek meg.
Mindezek után öt diákunk lépett tovább a harmadik körbe, vagyis a döntőbe, melyet március 23-án rendeztek meg az Eötvös József Gimnáziumban. A versenyzőknek itt már szóban kellett számot adni tudásukról, s mondhatjuk, hogy ez igazán remekül sikerült! Az iszlám kultúrával foglalkozó témakörben nem hirdettek hivatalos végeredményt, de kiemelték két tanulónkat, Badó Biankát (11.D) és Németh Mersét (10.D), akikről így elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag a verseny első két helyén végeztek! Az Árpád-házi királylányok életét elemző témakörben Ferenczi György 11.c osztályos diákunk megnyerte a 2018-19 Horváth Mihály versenyt, amihez szeretettel gratulálunk!
Köszönjük a versenyzők részvételét és magas színvonalú, elmélyült munkáját, valamint azt, hogy tovább öregbítették iskolánk hírnevét! Tanulóink felkészülését Kéri Anita tanárnő, illetve Gere Gábor és Kristin László tanár urak segítették.